The Silent City

2022.08.25

Hihetetlen, hogy repül az idő. Az órák szokásosan zajlottak, azonban elérkezve csütörtökhöz, érződött mindenkin a fáradtság, hiszen mindenki próbálta a leginkább kihasználni a Máltán töltött időt. Az idő múlása az órai anyagok gyarapodásával is tetten érhető volt. Mindenki egyre magabiztosabban beszélt, nem csak egyszerű sablonos tőmondatokban számoltunk be élményeinkről. Minden nap 3x1,5 órások voltak az angol órák, az élményekről való beszámolás csütörtökön az első órát ki is merítette. Ebből is látszódik mindenki szívesebben és egyre ügyesebben nyilvánult meg.

Következő idegenvezetésünk Mdinába vezetett, ahol szintén Mario számolt be nekünk a lényegesebb, a város történetéhez szorosan kapcsolódó tudnivalókról. Ami szokatlan volt, hogy a nagy tömeghez és nyüzsgéshez képest, amit a többi városban tapasztalni, Mdina kifejezetten csöndesnek bizonyult, nem véletlenül kapta a The Silent City nevet. Különleges hely, mintha egy időutazáson vettünk volna részt, mindezt megerősítette a nyugalom amelyet ott tapasztaltunk. Megnéztük a legjelentősebb pontokat mint a város kapuja, a mecset tér, már ez a két helyszín is sokaknak ismerős volt a Trónok harca c. sorozatból. Természetesen itt sem maradhatott el pár finom falat vacsorára a nap tökéletes lezárásaként. 

Keszthelyi Valéria 2020.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el