Rocksztár a házban
Kedd
Tegnap este elég komolyan felbolydult az apartman, mivel a gyerekek találtak a lépcsőházban egy skorpiót. Nem nagyot, de azért ez mégiscsak egy érdekes egzotikus állat, Magyarországon viszonylag ritkán fordul elő a hideg évszakok miatt, de itt, a mediterrán Rovinjban simán megél egész évben. A megoldások között a "Tapossuk agyon"-tól a "Vigyük haza mamáéknak"-ig elég sokféle variáció felmerült, úgyhogy én is kisántikáltam megtekinteni a dilemma forrását. A skorpió tényleg nem volt nagy (sőt, kicsi volt), valószínűleg jobban meg volt ijedve a visítozó gyerekseregtől, mint ők tőle, de nem nagyon mutatta jelét annak, hogy távozni akarna. Próbáltam vele szót érteni, kérdeztem tőle, hogy hol vannak a többiek, mert speciel tudom, hogy május végén Budapesten is felléptek és hogy július legelején ért véget a világkörüli turné tavaszi szakasza. Mivel érdemi beszélgetésbe nem sikerült bonyolódnunk, még megemlítettem, hogy nekem mindig is a No One Like You volt az egyik kedvenc számom tőlük, aztán kulcsra zártam az apartman ajtaját, a lépcsőházi bejáratot meg nyitva hagytam, hogy kimehessen, ha akar. Reggel kiderült, hogy ez volt a jó döntés, a skorpió már sehol, Gianni, a házibácsi is mondta, hogy nem kell piszkálni, mert bár nem veszélyes, a szúrása olyan, mint a darázsé, de neki az egyik kézfején örökre megmaradt a helye.
Tegnap hazafelé felfedeztük, pontosabban Márti mondta, hogy lift is van az iskolában, úgyhogy nem kellett lemankóznom a sok lépcsőn a kijáratig, ami az állapotomat tekintve nem volt éppen mellékes dolog. Ma tehát a lépcsőn való szerencsétlenkedés helyett már rutinosan mentem (na jó, botorkáltam) a lifthez, hogy fájdalommentesebben jussak fel a termünkhöz az elsőre. A mutatvány azonban besült, alig hogy becsukódott az ajtó és elindultam felfelé, szinte azonnal zökkent egyet a lift, aztán nagyjából annyit mozdult akármilyen irányba, mint a tegnapi skorpió, amikor próbáltuk kitessékelni. Bár van némi pánikbetegség-féleségem a bezárt helyeken, nem estem (nagyon) kétségbe, hanem azonnal és teljes testsúllyal ráfeküdtem a vészhívóra, ami - bár nem Magyarországon vagyunk - természetesen nem működött. Gondoltam, hogy akkor itt van a tanfolyam vége, legközelebb csak a szeptemberi tanévkezdéskor fog erre jönni bárki is, teljes biztos, hogy már majdnem éhen fogok halni, mire szomjan halok. Csináltam hát pár szelfit az utókornak a Facebookra, elbúcsúztam a tanfolyami csoporttársaimtól WhatsApp-on, felhívtam az öcsémet, hogy délután már nem kell jönnie értem, majd rágugliztam, hogy hogy van horvátul az, hogy 'segítség'. Mire mindezt megcsináltam, jött valami zaj kívülről és a helyi karbantartó az ajtót felfeszítve kedvesen érdeklődött, hogy vajh' mit csinálok én itt egyedül. Mondtam neki, hogy csak bújócskázni próbáltam, dehát akkor mégsem olyan jó hely ez, hiszen mégis megtalált valaki. Aztán még azt is mondtam neki, hogy 'Upomoć!', hamár egyszer bajlódtam a kereséssel.
Bár a tanfolyamra a fenti kaland miatt késve érkeztem, de még így is hamarabb, mint az olaszok, akik állítólag tegnap valami születésnapot ünnepeltek egymás között. A gyanút megerősíteni látszik, hogy amikor végre befutottak, mindenkin napszemüveg volt, ami elég indokolatlan egy besötétített tanteremben. A délelőtt amúgy eseménytelenül telt, a mai nap témája a 'Hogyan tanítsuk szórakoztatóan az angol nyelvtant' volt, amire én még mindig azt mondom, hogy a Dohár Péter által írt Kis Angol Nyelvtan című könyv az etalon és pont. Remélem ő is olvassa ezt a blogot és a reklámozás miatt ki tudok alkudni nála valami jutalékot az eladások után. A személyes véleményem és szilárd meggyőződésem egyébként az, hogy mi Magyarországon túl sok nyelvtant erőltetünk rá a diákokra, mert főként az érettségire és a nyelvvizsgára készítjük fel őket, ahelyett, hogy folyamatosan beszéltetnénk és elhitetnénk velük, hogy nem baj, ha valamit hibásan mondanak, csak mondják. Mindez egyébként azért van, mert az említett vizsgatípusok jelentős részét komoly nyelvtani részek teszik ki, hiszen a hazai közoktatás szervezői sem beszélnek idegen nyelveket, így azt hiszik, hogy az tud rendesen angolul/németül/spanyolul/akármilyenül, aki képes kibogarászni, hogy egy függő beszédbe tett feltételes mondat szórendjében a tárgyas névmás mivé alakul át és ezért ilyen feladatokkal pakolják tele az érettségi, vagy a középfokú teszteket. Aztán ha a diák a nyári szünetben véletlenül találkozik egy idegen anyanyelvű turistával az utcán, nem fogja tudni neki elmondani, hogy hol lehet a városban a legolcsóbban pénzt váltani, mert nem a beszédkészséget tanították neki az iskolában, hanem a száraz nyelvtant, idióta példamondatokon keresztül. Na de hagyjuk is ezt, megígértem, hogy nem fogok szakmázni, aztán ebben a bekezdésben más sincs, csak az.
Hazaérve szokás szerint az üres apartman fogadott, család, gyerekek, skorpió sehol.
folyt. köv.