Első nap az iskolában

Hétfő

Ma egyébként elkezdődött maga a tanfolyam, amiért Rovinjba jöttem. Kell-e mondanom, hogy mivel tegnap este nem az iskolánál találkoztam a teljes csoporttal, hanem egyenesen az étterembe mentem, fogalmam sem volt, hogy melyik iskola is a tanfolyam helyszíne, így a Jurja Dobrile általános iskola udvarán ácsingóztam (hajnali) fél 9-kor. Ez a portásnak is feltűnt, úgyhogy jött és még az igazgatónőt is felhívta nekem, aki nagyon kedvesen útbaigazított. Elautóztunk tehát a tényleges helyszínre, a Zvane Crnje középiskolába, de szerencsére nem késtem le semmiről, mert a csoportban létszámilag minden más nemzetet felülmúlnak az olaszok, ők pedig nem elsősorban a pontosságukról híresek. Amikor aztán végre összegyűltünk, a trénerünk, Lucy Holmes kérésére bemutatkoztunk, nagyvonalakban elmondtuk, hogy ki honnan jött, mi motiválta arra, hogy most itt legyen (a tengerparti strandokon kívül) és hogy mit tanít az otthoni iskolájában. Nem nagy meglepetésre mindenki angoltanár, de nem mindenki tanítja az angolt idegen nyelvként. Az olasz Linda például kereskedelmet és marketinget tanít angolul középiskolásoknak, a szintén olasz Martha pedig idegenvezetést.

Az ismerkedéssel nagyjából el is ment a délelőtt és elérkezett a várva várt kávészünet. A szervezők voltak olyan rendesek (nagyon nagy piros pont nekik!), hogy a szünetekben minden résztvevőnek kávét és aprósüteményeket biztosítottak.  Éltem is a lehetőséggel, kérdeztem az olaszokat, hogy ugyan akkor lemegyünk-e a büfébe kávézni, meg bandázni. Néhány lesajnáló pillantás után elmagyarázták, hogy ők bizony nem isznak meg akármit, hiszen ők olaszok, biztos hallottam már azt az elnevezést, hogy 'olasz kávé'. Na, ők kizárólag azt isszák, ide is hoztak magukkal, menjek inkább én velük, ha finomat akarok inni. Én persze sűrű bocsánatkérések közepette rögtön mentegetőztem, hogy valójában én egyáltalán nem iszom kávét, nagyon-nagyon ritkán esetleg rumos kávét, de igazából azt is kávé nélkül. Ezen elnevetgéltek egy darabig, aztán mentünk együtt a saját termükbe, ahol tényleg hegyekben álltak a kávéfőzők, meg a különféle olasz kávék. Mondták, hogy sajnos rummal nem tudnak szolgálni, csak Limoncello-juk van, mert az az olasz, dehát az egyrészt nem jó a kávéba, másrészt meg nem is igazán férfias ital, inkább a nők nyalogatják ebéd/vacsora közben/után. Volt viszont kiváló csokis kekszük (hasonló a mi vaníliás karikánkhoz), úgyhogy azért csak megtaláltam én is a számításomat.

Ha valaki azt hiszi, hogy a tanárok szabálykövetőbbek, mint a gyerekek és könnyebb őket visszaterelni a terembe az oktatás folytatásához, mint a diákokat az iskolai nagyszünetről, az Ó-R-I-Á-S-I-T téved. A 15 perces kávészünetből már a legelső nap a duplája lett. Mégis egy kicsit megkönnyebbülés volt visszaülni a padba, minden teremben van ugyanis központi klíma (amit külön is lehet állítani), a folyosón meg nincs, vagy legalábbis ma nem működött. Gondolkodtam is rajta, hogy megkérdezem nem aludhatnék-e itt, de aztán inkább mégis megpróbáltam viselkedni, hiszen még csak az első nap első délelőttje telt el. A továbbiakban aztán már szó esett az angol nyelvről is, de ahogy korábban is jeleztem, nem kívánok ebbe részletesen belemenni, aki nem tud anélkül élni, hogy tudná, mit jelent a 'Collocation and phrasal verbs', az majd utánanéz, én meg kikérdezem. A tanítás végén összefutottam viszont Mártival, a kolléganőmmel, aki szintén Rovinjban tartózkodik, de az ő tanfolyama kéthetes és most gyűri a második hetet. Természetesen neki is van blogja, mégpedig ugyanezen a felületen, tessék kattintani és olvasni őt is.

Miután a saját sofőröm (az öcsém) hazadobott a mai iskolai etap végén, egyáltalán nem lepődtem meg, hogy otthon, vagyis az apartmanban továbbra is nagy csend (és forróság) fogadott, a többiek ugyanis elmentek strandolni, meg pénzt költeni a kikötőbe, hiszen ők ezért jöttek. Még szerencse hogy hoztam magammal bluetooth hangszórót, úgyhogy amíg nincs itt senki, olyan hangerővel hallgathatom a hülyegyerekzenét, ahogy csak akarom. Persze ez az akár idillinek nevezhető állapot sem tartott sokáig, hazajött a társaság, mert a gyerekek megéheztek és a két sarokra lévő Dario Restaurant Pizzeria-ból akartak pizzát enni, amit a vendéglátónk már megérkezésünkkor ajánlott figyelmünkbe. Ketten el is szaladtak érte és azt kell írnom, hogy kiváló választás volt. Én itthon is nagyon (NAGYON) szeretem a pizzát, de ez a pizza mérföldekkel finomabb, mint amit Egerben bármelyik pizzériában kapni lehet. Fogalmam sincs mi az oka, ugyanúgy sonka van rajta, sajt, meg szalámi mint otthon, de valahogy mégis ízletesebb és a tésztája is jobb. Pedig ez csak egy sarki pizzéria a városközponttól valamivel távolabb, de talán Olaszország közelsége itt is érezteti a hatását. Ám mielőtt megint ráéheznék és felzabálnám, amit a gyerekek reggelire eltetettek belőle maguknak, nézzük inkább, hogy mit nem láttam ma a kikötőben, aztán holnap majd folytatjuk.